A község határában régészeti leleteket találtak a rómaiak korából, valamint egy temetkezési helyet az Avar Kaganátus idejéből. Az első írásbeli említés községünkről az 1220-as évből származik, ahol Scem fia Eel a Koppány nemzetségből állítja, hogy egy falubeli Custa nevű egyén az ő szolgája. Az 1229-es esztendőből való említés mint Ekly birtokot említi, amely Eklyi Althumon özvegyének birtoka volt, később pedig Eklyi Wolfgang tulajdona. Ekelt az 1247-es évben említik mint Sacredos de Eklyi, 1261-ben mint Ekl és 1268-ban mint Villa Ekel, amely a mocsávidéken feküdt.A környező földek és Komárom falvainak birtokosaként említik ebben az időben a Kathapán nemzetséget, Salamon grófot, Jakab mestert, Gábor és Pázmány földesurakat Ekelből, a Vontha családot, valamint István és Bertalan urakat. Az 1326-os évben Ekli Lőrinc Guleri (Gelléri) Páltól vásárolt bérelt vagyont. Az Ekli család a Kathapán (más néven Katapán, vagy Koppány) nemzetségből származik, 1243-ban Oltamanfiu Andrást említik az Ekli nemzetségből, 1290-ben pedig mint a Katapán nemzetség tagját. Az 1481-es évben legnagyobb birtokai az Ekli családnak vannak, később a vagyonuk felaprózódott, majd a községből eltűntek, illetve egybeolvadtak a kisebb földbirtokosokkal.
A török hódoltság idejében a helybéli földesurak nem tűrték el, hogy földjeiket a törökök uralják. A földesurak vezetője a vajda vagy kapitány volt, aki a fiatalokat irigylésre méltó sikerrel vezette a török elleni csatákban, és így Ekel soha nem volt török kézen. A törökök főként a Vágon túli területeket uralták, viszont a Csallóköz mocsarait nem kedvelték és kerülték azokat. 1553-ban az itteni földesurak között megjelenik Kolos János Némáról. 1567-ben a Kolos nemzetség kard által kihalt és birtokait királyi adomány útján Thúry György kapta. Az 1609-es évben a község birtokosai között megjelent Pathy Katalin, 1618-ban a pannonhalmi apátság is. Később földjeik voltak itt az Eszterházyaknak, de Ordódy Klára és Katalin, valamint Pongrác Katalin pereskedtek Eszterházy János gróffal, feleségével Ocskay Magdolnával és fiával Ferenccel, mert igényt tartottak Ekel egész területére. Ebből az időből fontos Bél Mátyás tanúskodása amellett, hogy az egész falu két földbirtokos család – a Csorba és a Füssy család birtokában volt. A kálvinista egyház a 17. század közepétől a faluban anyakönyvet vezetett, mint naplót, majd anyakönyvet az 1721-es évtől vezetett. A 17. század végén a reformációellenes mozgalom idején a községben valószínűleg két iskola létezett különböző egyházak tulajdonában.
1763-ban a falut erős földrengés rázta meg, 1783-ban árvíz pusztította, és az 1785-ös valamint az 1786-os években tűzvész döntötte romba. Az 1787-es évben a községben 78 ház állt és a falunak 661 lakosa volt. 1789-ben újból árvíz sújtotta Ekelt. A földesurak állandóan váltakoztak: 1804-ben a földesurak között említik a Milkovics családot, a 19. század felében a Zámory, Csorba, Pázmány, Csontos, Csepy, Gerdenics, Nagy, Szigethy, Kovácsy, Bese, Baranya, Ghyczy és a Hetényi családot. Később a Magyary, Balasy,Jezerniczkov, Horvát és a Végh család is a földesurak között található. Az 1819-es évben a falu háromnegyed része leégett, 1823-ban pedig az egész falut döntötte romokba a tűzvész. 1849-ben a 130 halálesetből 60-at a kolera okozta, amely a következő évben is szedte áldozatait. Az 1862-es évben íródott a község első jegyzőkönyve pecséttel ellátva. 1890. január 1-én alakult meg a községben a tűzoltó egyesület. 1897-ben a falut ismét árvíz sújtotta, de a jégverés még ennél is nagyobb károkat okozott. A 19. század második felében a községnek sok földesura volt – Jókai Károly feleségével Nagy Terézzel, Beniczky Lajos felesége Ruttkay Amália, Csorba Lajos, Domonkos Mihály örökösei, Milkovics Zsigmond, Nagyváthy Zsigmond, Stein Markus, Végh Adorján, Zémry Kálmán és Zémory Béla. A 20. század elején legnagyobb birtokai Fehérváry Gézának, Beniczky Lajosnak, Mocsáry Lajosnak, Ráth Károly feleségének, Milkovics Imre örököseinek, Krámer Mórnak, Kania Vilmosnak és Kalicza Gézának voltak.
Az 1906-os évben a községben kavicsbányát nyitottak, 1910-ben tűzvész pusztított, 1912-ben jégverés, száj- és körömfájás a marhák között, amely a következő évben is megismétlődött. 1914-ben nyitottak postahivatalt a községben.
Az 1918-as év után Ekel az önálló Csehszlovákia része lett, lakosai főként mezőgazdasági munkások voltak a helyi gazdaságokon. A lakosság elsősorban mezőgazdasággal foglalkozott, de fejlett volt a kosárfonás is vesszőből. Benye Ferenc plébános megalapította a helyi Szlovákiai Magyarok Kulturális Egyletét. Kizárólag katolikusok látogatták, a reformátusoknak saját énekkaruk volt. Štúrová 1922-ben alakult Kania Vilmos és a Margit major birtokainak szétparcellázásával. Itt 11 morva család Brno környékéről, 3 család Myjaváról és 12 család Hybéről telepedett le és építette fel családi házait. 1931 márciusában alapították a helyi hitelszövetkezetet, amelynek igazgatója Benye Ferenc lett. A község az 1938-1945-ös években Magyarország része lett. A II. világháború sem érintette a községet, bár a helyi lakosok közül sokan áldozatul estek a háborúban. A lakosságot a szomorú háború utáni évek jobban megviselték. A magyar kisebbségtől elvették polgári jogaikat, bezárták iskoláikat. Az 1946-1948-as években Csehországba deportáltak 59 ekeli , és 21 felaranyosi családot. 1948 után többségükben hazatértek. Magyarországra a lakosságcsere programon belül Csehszlovákia és Magyarország között 13 családot telepítettek ki, helyükre 5 szlovák család érkezett és egy család Gyuláról. 1948 után a magyar kisebbség újból visszakapta polgári jogait, újra megnyithatta iskoláit.
Az 1950-es évben Ekelen megalakult a termelő szövetkezet. 1959-től rendel a körzeti orvos. Az 1965-ös katasztrófális árvíz a község egyharmadát tette tönkre, megújításán sárosfai, Kutná Hora-i és losonci lakosok segítettek. Ezután a szomorú év után a község dinamikusan fejlődni kezdett. Főként egyéni építkezések voltak, melynek második hulláma a 80-as években csúcsosodott ki. A községben egy ideig önkéntes színjátszó csoport is működött, mely sikerrel szerepelt a környező falvakban is. 1966-ban kezdték építeni a vízvezetéket, csak az 1974-es évben fejezték be. 1968-ban az utakat erősítették meg, megépítették a Pozsony – Komárom főúthoz vezető bekötő utat, mely Keszegfalvával kötötte össze a főutat. 1975-ben letették a kultúrház alapkövét, melynek építését 1986-ban fejezték be. 1977-ben alakult a Kisállattenyésztők szervezete, 1979-ben leleplezték a község megalakulásának 750.-ik évfordulójára készített emléktáblát. 1984-től szabóműhely kezdett működni, az eredeti dohányszárítót átépítették üzletre és kocsmára, megnyitották az állami birtok kultúrházát és gazdasági udvarát a vasúti sínek mellett. Az 1979–1989-es években a község büszkeségei a Tátika és a Summások néptánccsoportok voltak, melyek nagy sikereket arattak különböző fesztiválokon és versenyeken, mint Prágában, Strážnicán, Východnán, Prešovban, Gombaszögön, Zselízen, Myjaván és máshol.
Ekel lakossága már régen felvette a római katolikus vallást. Ennek bizonyítéka, hogy a Szent Ágoston püspök nevét viselő római katolikus templom 1816-ban már egy régi, talán román stílusú templom helyén épült klasszicista stílusban. Az eredeti templomot az 1561-es évben említik, a plébánosa Valentinus volt. 1763-ban egy erős földrengés nagyban megkárosította, állapotát további természeti csapások rontották. Ezért a régi templomot lebontották, helyén 1816-ban klasszicista stílusú templomot építettek., melyet 1830-ban kibővítettek. A templom négyzetes szentélyű egyhajós építmény, a csúcsos előrészre beépített toronnyal és a templomépülethez csatlakozó sekrestyével. A homlokzatai simák, ezeket félkörös lezárású ablakok, falsávkeretek és a főhomlokzatok jón oszlopfős falpillérek tagolják. A bejárat fölött emléktábla látható az 1830-as évszámmal. A hajóban megmaradtak a párkányos fejű falpillérek, amelyekre a ma már nem létező barokk boltív támaszkodott. A hajót a szentélytől diadalív választja el. A keleti oldalon lévő, orgonát tartó karzat falazással készült. A főoltár fölött korpuszos fakereszt van, a szentély bolthajtásán Jézus Krisztus freskóképe látható. Magán az oltáron Szent László és Szent István királyok szobra áll, egy budapesti cég készítményei. A hajó falát a Szentlélek galamb alakú plasztikája, Ágoston püspök faliképe, valamint aranyozott angyalplasztikák díszítik. Ezek mind a ma már nem létező , a templom 1970 táján történt felújításakor eltávolított klasszicista oltárról valók. Abban az időben bontották le a templom építésének idejéből való szószéket is. A Hétfájdalmú Szűzanya – mellékoltár – az adományozó központi képével- klasszicista stílusú alkotás a templom építésének idejéből. Lent Szent Teréz, a megfeszített Krisztus és Szent József szobrai állnak. A márvány keresztelőkút – a vörösrézből készült, kiveréssel díszített barokk-klasszicista fedelével együtt – a 19.század 30-as éveiből származik. A templomban található az I. világháborúban elesett katolikus hívek emléktáblája is (1914-1918). Díszei még a templomnak Szűz Mária, Jézus szíve és Szent Antal szobra. A missziós fakereszten a kővetkező évszámok találhatók: 1902, 1904, 1927, 1944 és 1994. A sekrestyében korpuszos fakereszt van. A hajó falait a keresztút 14 stációjának gipszöntvénye díszíti. Ezek valószínűleg a 20. század elejéről valók. A három vándorzászló – a rájuk varrt régi képekkel – újabb keletű. A karzaton az orgona Moszny Viktor pozsonyi cégétől való a 19. század második feléből. A toronyban három harang van. Az előcsarnok melletti kis helyiségben kapott helyet a lebontott érsekléli templom két harangja.
Az egyházi épületegyütteshez tartozik a plébánia is, amelyet a templom építésének idején emeltek. 1891. októberében ünnepélyesen megnyitották az új egyosztályos katolikus iskolát.
A község lakosságának egy része aránylag hamar áttért a református hitre. Már a 16. században valószínűleg volt itt református templom és 1650-ben református lelkész szolgált itt. A mai templom az 1801-1804-es években épült klasszicista stílusban. Ez a legnagyobb református templom a Csallóközben. A bejárat fölötti emléktáblán az 1802-es évszám olvasható. Az épületet többször javították, 1901-ben, 1908-ban, tetőjavítást végeztek 1980-ban. 1924-ben új, 295 kg-os harangot öntöttek (1916-ban az összes harangot konfiskálták katonai célokra). A templom a teremtemplomok típusához tartozik. Átépített előreugró tornya és egyenes mennyezete van. Ezt 3-3 árkád támasztja alá, két évszám olvasható rajta: 1803 (az építés ideje) és 1901 (a javítás éve). A templom homlokzatait ívelt lezárású ablakok, falsávok és koronázópárkány tagolják. A csúcsos homlokzat középtengelyére helyezték a tornyot, amelyet a közepe táján rusztikasáv tagol, és párkányok osztanak meg. Lapított kupolatető fedi. Az előcsarnokban található Száki János református prédikátor emléktáblája, amelyet 1972-ben, vértanú halálának 300.-ik évfordulóján helyeztek el. A hajó falán található az I. világháborúban elesett református hívek emléktáblája (PRO PATRIA 1914-1918), Komáromy Viktor, jelentős komáromi kőfaragó munkája. A hajó másik tábláját a reformáció tételei kihirdetése 400. évfordulójának tiszteletére helyezték el 1917. október 31-én. A fából készült szószék a templom építésének idejéből való, faragás és baldachin díszíti. Az úrasztala 1896-ban készült, Tuba János özvegye ajándékozta az egyháznak. A lapja vörös márvány, a fából készült lába újabb keletű. Egy gótikust stílusú, 15. századi kehely is megmaradt a templomban késő reneszánsz stílusú (1618-as) változtatásokkal. Az ónkanna 1718-ban készült.
A református iskolát 1832-ben építették, később többször átépítették. Ebben az épületben kezdődött 1955-ben a nyolcéves iskolában a tanítás. Az iskola előtt található Hetényi János emlékoszlopa (1786-1853), amelyet a Magyar Tudományos Akadémia állíttatott 1912-ben.
Štúrová település közepén vasszerkezetű harangláb látható, a 20. század 30-as éveiben állították. A harangot a štúrovái ágoston rendi evangélikusok vették bele 1933-ban.
A községhez tartozó Viharoson szőlője mellett kúriát építettetett Erdélyi Zoltán a 19. század 60-as éveiben, neoklasszicista stílusban.
Az 56-os házszám alatti kúriát a Csorba család építtette a 19. század első felében. A Csorba családba benősült Jókay Károly jogász, Csorba Klárát vette feleségül. Fiatal korában sokszor tartózkodott itt Károly testvére, a világhírű magyar író, Jókai Mór.
A Csorba kúriát a 18. század felén építették, a 19. század felén kibővítették és klasszicista stílusban átépítették, 1913-ban a község megvásárolta és ide helyezte a községi hivatalt.
A temető központi keresztje vörös márványból készült, Szokol Vidor állíttatta 1939-ben.
Figyelemre méltó síremléke van itt a II. világháborúban elesett, közös sírba temetett négy német katonának. A temetőben több, értékes sírkő is akad a 19. századból. A Štúrová melletti temetőben lévő öntött korpuszos központi keresztet a 20. század 30-as éveiben állíttatták.
Útmenti, korpuszos kőkeresztet állíttatott Simor János esztergomi érsek 1886-ban. A Béke utca és a Nyitrai út kereszteződésében régi öntött, korpuszos kereszt látható, amelyet 1993-ban hoztak ide máshonnan. A kereszt a 19.század második felében készült neogótikus jegyekkel.
A Nyitrai út elején emlékmű áll, amelyet az 1965-ös árvíz emlékére állítottak 1979-ben.
Hetényi János teológus, református lelkész, a MTA rendes tagja (Ekel 1786-1853). Édesapja is lelkész volt Ekelen. Tanulmányait Komáromban, Pozsonyban és Debrecenben végezte, ahol később tanárként is dolgozott. Másfél évig Ekelen művelődött, 1814-től Göttingenben tanult teológiát, ázsiai vallásfilozófiát és fiziológiát. Édesapja halála után Ekelen református lelkész lett. Úton hazafelé két hónapig a bécsi udvari könyvtárban tevékenykedett. Történelmet és antropológiát is tanult. 1823-ban kinevezték a bécsi egyetem dogmatika professzorává , de az alacsony érdeklődés miatt az intézményt nem nyitották meg. Hetényi Ekelen maradt. 1836-tól levelező, majd 1840-től rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, ahol hétszer koszorúzták meg babérkoszorúval. Nyolc könyv szerzője.
Komjáthy István (1917.3.30. Ekel - 1963.12.20. Budapest), író, műfordító. A pozsonyi, majd a debreceni tudományegyetemen tanult, tanári oklevelet szerzett 1941-ben és 1944-ben doktorált. Gimnáziumi tanár lett Besztercén, Komáromban. 1946-tól a debreceni Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban, melynek 1951-ig igazgatója. 1951-től az Ifjúsági Könyvkiadó irodalmi szerkesztője volt. 1958-tól ismét tanított nyugdíjazásáig, 1962-ig. Legjelentősebb művei: Mondák könyve. Hun és magyar mondák (Bp., 1955), Botond. Ezer év mondáiból s történeteiből (Bp., 1956)
Vargha János (1798 – 1850 után Buda), földmérnök. Mérnöki diplomáját Budapesten szerezte. Már tanulmányai alatt érdeklődött a folyók szabályozása iránt a monarchia déli területein. Szaktevékenységét a monarchia déli folyóinak feltérképezésével kezdte. 1829-ben megbízták a Tisza, Kőrös és a Maros folyók kutatásával, 1831-ben pedig a Kőrös szabályozásával. 1844-ben feladatul kapta a Duna szabályozásának elkészítését. 1847-ben tanulmányi útra ment Nyugat-Európába, 1848-ban Széchenyi István bízta meg a monarchia folyóinak szabályozásával és kinevezte Őt a minisztérium vízgazdálkodási főmérnökévé.
Csorba Géza (1849.12.17. Ekel – 1908.9.16. Szeghalom), ügyvéd, több lap szerkesztője.
Száki János (? – 1672.9.1. Komárom) református lelkész, vértanú. Református lelkészként működött Ekelen. Mint a reformáció képviselőjét hite miatt 1672. szeptember 1-én Komáromban máglyán megégették a mai Szentháromság szobor helyén.
Vajda Julianna ( 1776.10.26.Ekel – 1855.2.15. Dunaalmás), Csokonai Vitéz Mihály nagy szerelme. Ő volt Lilla, Csokonai szerelmi költészetének múzsája, aki a híres Lilla énekek megírására ihlette a költőt.
Erdőssy Béla (1871.4.6. Ekel - 1926.11.25.Budapest) festő, grafikus, Lotz Károlynál tanult. Az 1897-1925-ös években a budapesti Képzőművészeti főiskola professzora volt.
